Timbi

FucK!

A címből adódóan éles fordulat következett be az életemben. Akik nem ismernek annyira, csak felüleletesen, azok azt mondanák hogy csak Timbi lehet ilyen mákos. De én eddig is hittem abban, hogy egyszer eljön az én időm és ezután is hinni fogok benne. Történt ugyanis, hogy pénteken anyám mondta, hogy egy ismerőse szólt neki, hogy lenne egy egészen jó állás, németül kell fordítani és 140-et fizet. Nem vállalta el természetesen, egyrészt, mert családi a mostani "biznisz" és ezt csak együtt csinálhatják a férjével, másrészt ennél jóval többet keres, na ezzel nem azt akarom mondani, hogy dugig vagyunk pénzzel, hanem hogy sok a kiadás is és ez az összeg nem kompenzálná.

Kérdezősködtem az állás felől, de nem sokkal többet tudtam meg a fennt leírtaknál. Annyit, hogy Balmazújvárosban működik a telephely. Hát mondtam magamnak egye fene, elmegyek egy esélyt adni magamnak. Megbeszéltem a főnökkel egy találkát. Mivel nem ismerem Balmazt, így a város kezdetét jelző táblájánál találkoztunk a Mol kútnál. Természetesen késtem 20 percet, amiről azt hittem, hogy bukom a lehetőséget. De Ő nyugodt volt, ott várt. Az első percektől fogva kiderült, hogy dugig van pénzzel. Ezt nem a viselkedéséből tudtam meg, hanem a környezetéből (kocsi, felszerelés stb.). Tök normális volt, van 25 év köztünk legalább, de egyből mondta hogy tegeződjünk. Elvitt a telephelyre, ott rögtön világossá vált számomra, hogy náddal foglalkozik a cég és mialatt megmutatta nekem a több hektáros területet, addig elmondta, hogy mi lenne a feladatom. Angol, német tolmácsolás és számítógépes szakértelem felhasználói szinten. Hát mondom, mintha rámszabták volna a történetet. Ezután következett az iroda. Megmutatta a leendő irodámat. Jobbat el se lehet képzelni. Teljes felszereltség a kor követelményeivel, saját konferenciaterem, saját ebédlő, saját zuhanyzó. Itt eldöntöttem, hogy akármi is történjék, nem engedem ki a kezeim közül. Igyekeztem a legjobb arcom mutatni és érzésem szerint teljesen egy hullámhosszra kerültünk, fél óra alatt teljes volt a szimpátia mindkét oldalról. Ekkor jött a hidegzuhany. Hát akkor most küldjünk élesben egy konferenciabeszélgetést egy angol csávóval. Megkérdezte előtte, hogy váratlanul ért-e, fel vagyok-e készülve rá? Mert ha nem, nem muszáj most megtenni. Egy másodpercig hezitáltam, de biztos voltam benne, hogy csak rosszpontot szerezhetek, ha most nemet mondok, így hát azt mondtam vágjunk bele. Kicsörög a telefon, egy angol nő veszi fel. Próbáltam jó akcentussal helyesen beszélni és mivel a telefonos kapcsolat is jó volt ill. a nő is normálisan artikulált, így nem volt gond. Éreztem, hogy valamennyire zsebben van az ügy. A Boss végig csak pozitív jelzéseket adott. Annyit kért még, hogy a rend kedvéért bonyolítsunk le még egy beszélgetést. Megbeszéltük este 7-re a hívást. Otthon vagyok, várok-várok, semmi csörgés. Várok még mindig már fél 7, még mindig semmi. 8 óra. Semmi. Pénteki nap volt, nekem meg péntek este foci van 9-től. Hát mondom már úgyse fog hívni, indulás előtt beültem a toalettre, egy hosszabb folyamatot véghez vinni :) Persze, hogy pont akkor csörög meg a telefon......Nem voltam ideges. Mondom, bocsi főnök, hívjon vissza 5 perc múlva, mert most nem alkalmas, épp mosdóban vagyok. Meglett tehát az első feketepontom. Elvégeztem amit elkellett, aztán futottam, mit futottam, rohantam a megállóba, hogy ne késsek el a fociról. Persze csöng a telefon a megállóban, a busz meg jön. Felszálltam a jó kis Ikarus-ra, aminek olyan zaja van, hogy az emberek is ordibálnak egymás mellett, mert nem hallják egymást. Na jó, felvettem a telefont is. Egyből kapcsolta a főnök angliát és mehetett is a beszélgetés. Mondanom se kell, hogy egyáltalán nem hallottam semmit, szófoszlányokból próbáltam kikövetkeztetni a szövegkörnyezetet, ráadásul volt egy-két parás szó, amit nem tudok angolul (például daru, vagy nádtetőfedő...). 13 évig tanultam németet elég magas szinten (Ausztriában 2 évig, Debrecenben általános iskolában 7 évig, Medgyessyben német szakon 4 évig), angolul meg csak 4 évig, alapszinten. De ezalatt a négy év alatt sokkal jobban megszerettem mint a németet, itthon internet mellett valamennyire még a szókincsem is bővült és a középiskolai években attól függetlenül hogy eléggé link voltam végig, az angolt az osztályfőnök tanította és elég keményen fogott, így elkerülhetetlen volt, hogy ragadjon is rám valami. Na jó, éreztem, hogy ezzel a beszélgetéssel rontottam az esélyeimen elég durván. Meg lett beszélve, hogy másnap hív azzal kapcsolatosan, hogy ki mellett dönt. Rajtam kívül még négy aktuális pályázó volt, mind kiemelkedő nyelvtudással. Este a foci se volt túl jó, így hát nem éppen úgy hajtottam nyugovóra a fejem, hogy minden rendben van.

Másnap reggel elindultam Budapestre bajnoki mérkőzésre, közben egész nap a telefonhívásra vártam, de semmi. Eljött a meccs, tök szar voltam én is meg a csapat is, a listavezető ellen játszottunk és persze lealáztak, hogy mégjobb legyen a közérzetem. Már este 8 óra volt, de még mindig nem kaptam hívást. Mondom most már ideges vagyok felhívom én. Felhívtam, magyarázkodott, hogy egész nap nem volt semmi ideje, meg a feleségével is leakarja beszélni a dolgokat, így halasszuk holnapra  beszélgetést.

A vasárnapom eseménytelenül telt, egész nap csak azt az átkozott hívást vártam. Persze közben mindenki noszogatott, hogy mi van már, meglesz-e a meló? Megint este van és még mindig nincs hívás, hát mondom ha felhívom, akkor tuti megcsömöl tőlem és már azelőtt megutál, mielőtt felvesz. Teljesen megingott az önbizalmam, már faszául behíreszteltem a családnak, a barátaimnak a történetet és most jött az óriási pofáraesés. Így hát megint nyugtalanul aludtam el.

Hétfő reggel, még javában alszok. Egyszer csak csörög a telefon. Zoli az (a főnök). Na mondom magamban, végre. Azzal kezdte a mondandóját, hogy beszélt a feleségével, Ő mindenféleképpen nőt akar a megbízásra, meg hogy Ő kiszemelt már egy talpraesett egyént, így felvett már valakit. Na mondom hát ez nagyon fasza, véget ért a rövid álom és már megint nem Happy End a vége, mert az milyen szép is lenne. Persze folytatta a mondanivalóját, hogy Ő nagyon szimpatizál velem, meg szerinte tehetséges vagyok és hogy nem akarna elengedni. Hát mondom ez mind szép és jó, dehát lófaszt se érek vele (elnézést a kifejezésért). És akkor a végén kibökte, hogy amellett, hogy felvette azt a nőt, engem is megbízna az ÜGYVEZETÉSSEL, ami magában foglalja a külföldi túrákat (Belgium,Hollandia,Anglia,Franciaország,Olaszország,Japán) meg fogadnom is kéne Őket mikor Ők jönnek. Hát mondom szíves örömest! :) Egyből megváltozott a világszemléletem. Minden csak rózsaszínben pompázott. Azért még a hívás legvégén megkérdeztem, hogy biztos-e ez mind és Ő pozitív választ adott. Jövőhéttől kezdhetek, mert most ünnep lesz, hosszúhétvégével és neki el kell utaznia Franciaországba, ahonnan csak kedden jön haza.

Hát ennyi röviden. Sok minden más nem történt. Barátnőmmel töltöttem a hétfő és a kedd délutánt. Mindkét nap este meg Póker volt a menü, ahol az első nap kifejezetten rossz formát hozott, második nap meg fele-fele arány. Eléggé későre jár, reggel megyek az Egyetemre tesiórára és egy informatikai logikára, majd lassan el kell gondolkozom mikor iratkozok ki, vagy halasztok, vagy átiratkozok levelezőre talonba helyezve ezzel a felsőintézményt, ha a jövő nem úgy alakulna, ahogy ez most tervbe van véve.

Az elmúlt napokban rendkívül felpörögtek az események. A pénteket és a szombatot a barátnőmmel töltöttem. Szombaton délután megnéztem a Debrecen - Arcadom floorballmeccset, majd megnyertem egy pókerversenyt és a napot barátnőmnél fejeztem be. Vasárnap elindultam Miskolcra. Kedvezőtlenek voltak a mérkőzés előjelei, egy meghatározó emberünk lázasan tudta csak vállalni a játékot, ami a teljesítményére is kihatott. Ki is kaptunk 7:3-ra, ezzel minden benntmaradási reményünk elszállt, amelyet gondosan építgettünk az utolsó hónapban. Hétfőn korán keltem és a Medgyessy fele vettem az irányt, onnan a Debreceni Köztemetőbe, ahol végső búcsút vettünk Busznyák Tomitól. Nagyon sokan voltunk, a ceremónia sablonos volt. A társasággal beültünk a Jazzbe megemlékezvén a főbb momentumokról, majd az oszlás után hazafele vettem az irányt. Pihentem egy bő 10 percet, majd jöttek is dave-ék értem. Elérkezett a nagy nap, a pókerverseny. A lovardába belépve a látvány teljesen letablózott, rendkívül negatív benyomást keltett. 12 mondhatni "konyhaasztalon" kellett játszani, a társaság nem volt vevő a jókedvre, sőt kimondottan unszimpatikusak voltak. A szerencse az egész verseny során nem állt mellettem és viszonylag hamar kiestem. A barátaimnak se tartott tovább a menetelés nálam, így Lajcsiék felé vettük az irányt befejezni a megkezdett munkát (póker). Azonban a fáradtság és a levertség eredményeképpen nem tudtam érvényesülni, bár megvolt rá az esély. Ma eldöntöttem, hogy elkezdem magam aktivizálni a sport felé, ezt olyan értelemben véve, hogy az érdeklődési körből lassanként át szeretnék mozdulni a megélhetés felé. Labdarúgás, Floorball. Ez a két terület ami érdekel, utóbbinak van nagyobb esélye. Szeretnék egy csapatot edzeni, szeretnék mérkőzéseket vezetni, szeretnék bajnok lenni. Mindháromra elég jó esélyem van, majd meglátjuk mi jó sül ki belőle.

A csapatom érdekében az aktuális napi blogot ideiglenesen töröltem.

Mondtam már, hogy utálok címeket adni a blognak? Na mindegy. Barátnőm hívására ébredtem, jelezte, hogy elmarad az utolsó órája és hamarabb érkezik a vártnál. Nem sokára meg is jött. Nem voltunk nálunk sokáig, kajáltunk aztán "ez-az" és 1-2 óra után léptünk is hozzá. Ott megint kajáltunk, egy kis takarítás és vissza hozzánk. Mielőtt hazaértünk volna vásároltunk túrógombóchoz valót, már 1-2 hete más se kívántam. Itthon megszerveztem a debreceni játékosokkal a holnapi programot és nem sokára elmentem focizni. Eléggé késésben voltam, így hát megkértem édesanyámat, hogy vigyen el, de Ő fáradt volt és inkább ideadta a mikróbuszt. Mondom jól van, ez így mégfaszább. 9-re pontban a Mechwart csarnokba értem és kezdőthetett a "zsuga". A 6 meccsből sikerült 5-öt behúzni, az utolsót viszont buktuk, annak ellenére, hogy vezettünk is. Azt hiszem egy kicsit elfáradtunk talán. Ezután a Tesco-ba igyekeztem, a Nyugati-Mester-Kishegyesi kereszteződésben ki voltak kapcsolva a lámpák és ez egy kicsit megzavart, hirtelen nem tudtam, hogy kinek van elsőbsége, majdnem belefutottam egy kispolszkiba, hajszálon múlt. Újra felötlöttek bennem az áprilisban történt események, ugyanis akkor egy nagyívű kanyarodásnál oldalról belémjöttek és nyomtunk egy vízszintes 180°-ot. A rendőrségi ügy azóta is tart. Ezzel kapcsolatban később még biztos, hogy írni fogok. 11-re értem haza, már mindenki aludt, barátnőm felébredt lezuhanyozni, majd megcsinálta nekem a gombócot, nagyon fincsire sikeredett. Ahhoz képest, hogy milyen hosszúnak tünt a nap, elég rövidre sikeredett ez a blog. Bár még azt gyorsan hozzáteszem így a végén, hogy a loki idegenben legyőzte 1-0 arányban az angyalföldieket, sajnos sziszka nem játszott, azonban így is értékes az a 3 pont, ami kezdeti lépésként fogható fel a bajnoki cím felé. Holnap mi következünk, kiesési rangadót játszunk a Testnevelési Főiskolán (Pest), úgyhogy minden energiánkra szükségünk lesz. Így vagyok ezzel én is, úgyhogy sietek is aludni.

Tegnap este kiderült, hogy a legjobb barátomat (Sz.Pétert) benevezték a holnapi Vasas SC-DVSC felnőtt NB1-es mérkőzésre, így kiváncsian várhatjuk, hogy vajon sor kerül-e élete első élvonalbeli összecsapására. Még este ünneplésképpen lejött hozzám és megnéztük a Prison Break második évad 17. részét. Most se csalódtunk az akciódús sorozatban, minden elismerés a forgatókönyvírónak, ilyen hosszú, tartalmas és fordulópontokban nem szűkölködő, minden részét tekintve élvezhető sorozatot tényleg nem láttam még (nem mintha olyan nagy film- és sorozatkedvelő lennék). Sziszka a filmezés után elaludt, én még ellenőriztem az e-mailjeimet ill. a napi sporthíreket, aztán én is nyugovóra tértem. Ma is későn keltem mint általában, a csütörtöki napon egy tanórára kellett volna bemenni, ezt viszont nem tettem meg. Sziszkával próbálkoztunk a régi nagy kedvenccel (Starcraft-tal) hálózatban játszani, de valahogy nem akarta látni a két gép egymást, így pár próbálkozás után abbamaradt a lendületünk. Olyan két óra körül ment el, ezután segédkeztem beállítani a régi-új nyomtatónkat és a scannert szülőknek, majd életemben először kipróbáltam a Távoli Asztali Kapcsolatot, teszem hozzá rögtön, hogy sikerrel :) Ezután még párat igazítottunk barátommal Bajzival a Miskolci Betyárok honlapján és mától kezdve minden modul használatra kész az oldalon. Később barátnőmmel is váltottam néhány szót, megemlítettem neki, hogy lehet holnap délután utazok fel Pestre, mert megigértem Petinek, hogy az élete első NB1-es meccsét élőben fogom megtekinteni, persze ez nem tetszett neki, máshogy képzelte el a pénteki napot, de hát ilyenek a nők. Végül persze csak azért is, hogy neki legyen igaza, nem tudtam szállást intézni a holnapi napra a fővárosban, így mégis közös programba torkollik a hét utolsó munkanapja, aminek természetesen ugyanúgy örülök. A mai nap is úgy telt el, hogy nagyon sokan kérdeztek Tomiról, nagyon sok régi barát megkeresett ezügyben és részvétüket fejezték ki. Éppen erről jut eszembe, hogy Marcinak megigértem, hogy legközelebb tagoltan fogok blogot írni, ám ezt nem tettem meg, de nem is biztos, hogy utólag megteszem :) Viszont Tomi blogjának a linkjét megjelenítem, amit már többször is átfutottam. Késő délután még átküldött nekem Lajcsi barátom egy Harrington féle angol nyelvű pókerkönyvet, amit nem sokára át fogok tanulmányozni, hátha okosodok belőle. A nap zárásaként este fél 9-re a Hódos Imre Sportcsarnokba igyekeztem, hogy éljek a labdarúgószenvedélyemnek. Most jobban mehetett volna a játék, csak sajnos csapattársaim nem mindig értették meg a szándékaimat, így számos akció kudarcba fulladt. Ennek ellenére egy szoros meccsen sikerült alulmaradnunk, mindössze egy góllal, utólag bosszankodhatok a két kapufám miatt.

Reggel 10-kor ébredtem a telefoncsörgésre, Cs.Ádám hívott, hogy ne késsek fociról, így megbeszéltük a szokásos találkozási helyet és időpontot. Visszaaludtam és kevéssel 11 előtt keltem fel. Tudtam hogy késésben vagyok mint mindig, ezért ezerrel pörögtem. Összepakoltam gyorsan a cuccom és egy gyors tisztálkodás után elkezdtem vágtatni a buszmegállóba. Igencsak gyorsan sprinteltem, tudván 5% esélyem van arra, hogy elérjem a buszt. Kiértem az utcából és a 19-es pont indult volna a megállóhelyről az útjára, mikor a sofőr megpillantott engem. Nem voltam túl közel, nagyjából 50m-re becsülöm a távolságot, ezért lepett meg teljesen, hogy megvárt. Manapság nagyon ritka az ilyen, sokszor öreg néniket, bácsikat hagynak a vezetők figyelmen kívül. Megérkeztem a találkahelyre, ahol már Cs.Ádám várakozott, de pont akkor érkezett a villamos is, úgyhogy ismét egy gyors sprintbe kezdtem és épphogy elértem a "hidegvasalót". Jó kis bemelegítéssel kezdődött a napom. Megérkeztünk a DEAC pályára. Sokszor eszembe jutott Tamás, újra és újra elemeztem a történteket, de mindhiába. A foci nem sikerült olyan nagyon rosszul, élveztem a mozgást és a nagyon jó időjárást, bár személy szerint játszottam már ettől sokkal jobban is, de itt nem is ez volt a lényeg. Eldöntöttük, hogy a tesióra után megkajálunk az egyetem menzáján. Tegnapelőtt próbáltam ki először és nagyon kellemes meglepetés ért mind árban, mind mennyiségben, mind minőségben. A sok pozitív élmény azonban ma némiképp változott. Próbáltam spagettit vásárolni, azonban pont előttem fogyott el. Ezután a mákostésztára esett a választás, de azt csak a levessel együtt lehet megvásárolni, ugyanúgy ahogy az "ízes grizest" lekvárral. Hát mondom jól van, van ez így, legyen akkor hasábburgonya. Mondták, hogy az van, csak várni kell rá még elkészül... Leültem a többiekhez, Cs.Ádám addigra már elfogyasztotta a saját adagját, B.Ádám pedig már korábban megebédelt, így kénytelen voltam egyedül enni. Étkezés közben jött egy sms, amelyben az állt, hogy Korda Gyuri betegsége miatt elmarad a holnapi verseny... de jó... már teljesen felkészültem rá, ráadásul a főpróba is egészen jól sült el, így némi fanyalgással fogadtam a hírt. Nyomás órára. Informatikai logika keresztféléves órát tartott Várterész Magdi. Sokan nem szeretik és ugyanennyi pletyka is kering róla, a szigoráról, a diktátori modoráról. Ezzel szemben nem érzékeltem semmi negatívat soha, persze attól eltekintve, hogy nehéz az amit tanít és elsőre nekifutásra nem is sikerült megküzdeni a feladattal. Az óra eleje elég érthető volt, nagyjából ismétlésről szólt, de ahogy futottuk át a témákat, úgy vált egyre érthetetlenebbé számomra. Mi is ez a jel? És ez? Ez vajon diszjunkció vagy konjukció? Mikor már teljesen leszakadtam tanár által diktált tempóról, az ablak mellett ülve a fiatalok edzőmeccsét (?!) kezdtem el követni. Mennyivel jobb lenne azzal foglalkozni amit szeretek... Mivel már a sport újrakezdéséhez a korom nem megfelelő, szívesen bevállalnék egy edzői feladatot. Dehát hol kezdjem? Semmi ismeretségem nincs ebben a közegben, ráadásul ami kellemetlenebb időm sincs rá. Azt nem figyelmen kívül hagyva persze, hogy ha azt csinálnám valamiről le kéne mondanom. Na mindegy. Vége az órának, sietek barátnőmhöz. Természetesen pont nem érem el a villamossal a 9-est, így arra gondoltam, hogy beugrok a plázába (Match-ba) venni valami csokit. Megtettem, ezután még mindig volt temérdek időm. Eszembe jutott, hogy jó lenne megnézni azt az mp4 lejátszót amit kiszemeltem. Pont jött is a 24-es, így az ElectroWorld fele vettem az irányt. Meg is találtam az említett eszközt és nem csalódtam benne. A méreteihez képest egész sok minden van belezsúfolva ebbe a kütyübe (Freedata 1505 mp4 lejátszó, 1.8'' TFT). Persze még nincs meg rá teljesen a pénzem, ezért nem is éltem bele magam túlságosan. Elindultam az állomás felé és pontosan egybeesett a megérkezésem a 9-es busz indulásával. Nagyjából fél óra múlva meg is érkeztem barátnőmhöz, ahol egy régi ismerős fogadott (G.Ádám)... Busznyák Tomi volt osztálytársa... Természetesen elkerülhetetlen volt a téma... Most még itt vagyok és írom a blogot, most mars fel a szobába és adjuk át magunkat a pihenés élvezetének.

Sajnos azzal kell kezdjem, hogy a blogírásra való késztetésnek az oka egy ismerősöm/haverom/barátom halála. Ma tudtam meg a tragikus hírt, így még igazából időm se volt felfogni a történteket. A halál nem válogat, mondhatnánk a tipikus közhelyet, de mindhiába minden mondás vagy statisztika, semmi se enyhíthet egy olyan fájdalmon, amit egy haláleset okoz. Májusban töltötte volna a 22. életévét Busznyák Tamás. Nyugodj békében Tomi! Tovább kell azonban lépnünk, mégha ez nem is egyszerű. Milyen durván hangzik ez a mondat. Hogy lehet egy ilyen történésen továbblépni? Az idő majd megoldja? Az embernek eszébe jut, hogy vajon a saját halála után is rövid idő elteltével minden barát túllép rajta és folytatódik a pörgés, a hajsza? Jól van ez így? Vagy helyesebb lenne több hétig, hónapig minden nap felemlegetni és siránkozni? Mi a helyes? Erre ugye már nem tud senki se válaszolni. Kimúlt egy élet. 22 év, amely alatt kemény munkával kialakult egy egyéniség, akinek megvolt a saját tere. Aki ismerte az tudta, hogy szabadelvűségének semmi se szabhatott gátat. Mindig és mindenhol kimondta azt amit gondolt, mindig és mindenhol megtette azt amit meg akart tenni. És most vége. Már hiába várjuk, hogy egyszer csak bejöjjön a terembe és leosszon mindenkit. Már hiába várjuk, hogy az utcán összefuthassunk vele. Már csak egyszer találkozhatunk, a végső búcsú idején, de aki valaha is ismerte, abban a szavai, a mosolya és az egyénisége örökké él.

Ma későn keltem, mivel tegnap éjjel sokáig maradtam fenn, így már az is kérdéses volt, hogy egyáltalán bemenjek-e egyetemre. Végül nagyon határozottan negatívan álltam a vizithez, így ezt a napot pihenés címén itthon töltöttem. "Megreggeliztem", majd szokásos módon végignéztem a linkeimet (Floorballos témák, Focitémák, Forma 1) majd segítettem egy táblázatszerkesztésben. Idő közben feljött netre a barátnőm, akivel megbeszéltük az újdonságokat. 17 óra tájékán jött a szörnyű értesítés, hogy meghalt Busznyák Tamás. Azonnal felhívtam "fekát", hogy erősítse meg, mert értetlenül állok a tény előtt. Sajnos megerősített... bár ne tette volna. Abban a másodpercben fogtam magam és felöltöztem. A Medgyessy Gimnáziuma felé vettem az irányt, ott töltöttük el ugyanis közös napjaink döntő részét. Ahogy arra számítottam a szokásos társaság fogadott (Marci, Szutor, Kósa, feka) és szomorúan értetlenkedtünk a történéseken. Fél kilenc körül járhatott az idő, amikor indulnom kellett, mert egy előre megbeszélt pókerversenyt bonyolítottunk le, ahol sikerült is győzedelmeskednem, hozzájutva így némi anyagi jusshoz, ami a mostani helyzetemben kiváltképp jól jött. Ez az este egyébként számomra főpróbája volt a csütörtök esti Korda féle nagyversenynek, ahol több száz néző előtt élő megmérettetésen veszek részt, ahol a fődíj nem más, mint egy kéthetes Nílusi hajóút, négycsillagos elszállásolással. Természetesen már többször elképzeltem, ahogy barátnőmmel az afrikai meleg levegőt habzsoljuk.