Sajnos azzal kell kezdjem, hogy a blogírásra való késztetésnek az oka egy ismerősöm/haverom/barátom halála. Ma tudtam meg a tragikus hírt, így még igazából időm se volt felfogni a történteket. A halál nem válogat, mondhatnánk a tipikus közhelyet, de mindhiába minden mondás vagy statisztika, semmi se enyhíthet egy olyan fájdalmon, amit egy haláleset okoz. Májusban töltötte volna a 22. életévét Busznyák Tamás. Nyugodj békében Tomi! Tovább kell azonban lépnünk, mégha ez nem is egyszerű. Milyen durván hangzik ez a mondat. Hogy lehet egy ilyen történésen továbblépni? Az idő majd megoldja? Az embernek eszébe jut, hogy vajon a saját halála után is rövid idő elteltével minden barát túllép rajta és folytatódik a pörgés, a hajsza? Jól van ez így? Vagy helyesebb lenne több hétig, hónapig minden nap felemlegetni és siránkozni? Mi a helyes? Erre ugye már nem tud senki se válaszolni. Kimúlt egy élet. 22 év, amely alatt kemény munkával kialakult egy egyéniség, akinek megvolt a saját tere. Aki ismerte az tudta, hogy szabadelvűségének semmi se szabhatott gátat. Mindig és mindenhol kimondta azt amit gondolt, mindig és mindenhol megtette azt amit meg akart tenni. És most vége. Már hiába várjuk, hogy egyszer csak bejöjjön a terembe és leosszon mindenkit. Már hiába várjuk, hogy az utcán összefuthassunk vele. Már csak egyszer találkozhatunk, a végső búcsú idején, de aki valaha is ismerte, abban a szavai, a mosolya és az egyénisége örökké él.
Ma későn keltem, mivel tegnap éjjel sokáig maradtam fenn, így már az is kérdéses volt, hogy egyáltalán bemenjek-e egyetemre. Végül nagyon határozottan negatívan álltam a vizithez, így ezt a napot pihenés címén itthon töltöttem. "Megreggeliztem", majd szokásos módon végignéztem a linkeimet (Floorballos témák, Focitémák, Forma 1) majd segítettem egy táblázatszerkesztésben. Idő közben feljött netre a barátnőm, akivel megbeszéltük az újdonságokat. 17 óra tájékán jött a szörnyű értesítés, hogy meghalt Busznyák Tamás. Azonnal felhívtam "fekát", hogy erősítse meg, mert értetlenül állok a tény előtt. Sajnos megerősített... bár ne tette volna. Abban a másodpercben fogtam magam és felöltöztem. A Medgyessy Gimnáziuma felé vettem az irányt, ott töltöttük el ugyanis közös napjaink döntő részét. Ahogy arra számítottam a szokásos társaság fogadott (Marci, Szutor, Kósa, feka) és szomorúan értetlenkedtünk a történéseken. Fél kilenc körül járhatott az idő, amikor indulnom kellett, mert egy előre megbeszélt pókerversenyt bonyolítottunk le, ahol sikerült is győzedelmeskednem, hozzájutva így némi anyagi jusshoz, ami a mostani helyzetemben kiváltképp jól jött. Ez az este egyébként számomra főpróbája volt a csütörtök esti Korda féle nagyversenynek, ahol több száz néző előtt élő megmérettetésen veszek részt, ahol a fődíj nem más, mint egy kéthetes Nílusi hajóút, négycsillagos elszállásolással. Természetesen már többször elképzeltem, ahogy barátnőmmel az afrikai meleg levegőt habzsoljuk.
